2013. december 16., hétfő
Rihanna
Életrajzi adatok
Születési név
Robyn Rihanna Fenty
Született
1988. február 20. (25 éves)
Származás
Saint Michael, Barbados Barbados
Pályafutás
Műfajok
R&B, Hip-Hop, pop, reggae, dance, pop rock, Dancehall
Aktív évek
2005-
Hangszer
ének, dob
Hang
2009 őszén jelent meg Rihanna negyedik albuma, a Rated R, amelynek első két kislemeze, a Russian Roulette és a Hard több slágerlistán is bekerült a Top 10-be. Az album 4. kislemeze, a Rude Boy több országban is első tudott lenni és ez lett Rihanna 6. olyan dala, amellyel vezetni tudta a Billboard-listát. Ez lett a lemez kiemelkedően legsikeresebb dala és legnagyobb slágere.
2010 novemberében jelent meg Rihanna 5. stúdióalbuma, a Loud, amelyről több dal is vezetni tudta az amerikai slágerlistát. Az album világszerte óriási sikereket ért el. Több Grammy-jelölést is kapott és összesen körülbelül 8 millió példány fogyott el belőle.
2011 végén jelent meg az énekesnő 6. nagylemeze, a Talk That Talk. Összesen körülbelül 3 millió példány fogyott el belőle világszerte. Az albumról elsőként megjelent We Found Love hatalmas világsiker lett. 11 héten át vezette a Billboard-listát, több mint 20 országban lett első a slágerlistákon és nagyon sok rekordot megdöntött. Egyesek szerint ez volt Rihanna legnagyobb slágere az Umbrella óta. Az album másik kiemelkedően sikeres és népszerű kislemeze a Where Have You Been volt.
Rihanna énekesnői karrierje 2005-ben kezdődött. Ekkor jelent meg első albuma, a Music of the Sun. Az album első kislemeze, a Pon de Replay volt, amely meghozta a kezdeti sikereket az énekesnő számára. 2. lett az amerikai slágerlistán és a UK Chart-on, valamint több országban is be tudott kerülni a Top 10-be. Alig egy évvel később, 2006 áprilisában jelent meg második albuma, az A Girl Like Me. Ennek első kislemeze, az SOS volt, amely Rihanna első listavezető száma lett a Billboard Hot 100-on. A második kislemez erről az albumról az Unfaithful volt, amely nagy globális siker lett. 2007. május 30-án jelent meg Rihanna harmadik és eddigi legsikeresebb albuma, a Good Girl Gone Bad. A lemez a 2. helyen nyitott a Billboard 200-on. 2007-ben a legjobban fogyó album volt a világon és összesen 9 Grammy-jelölést kapott. Ez a lemez hozta meg Rihanna számára az igazi áttörést. Ezen az albumon található Rihanna eddigi legnagyobb slágere, az Umbrella, amely 15 országban is vezetni tudta a slágerlistákat és amelyet a híres Rolling Stone magazin beválasztott minden idők 500 legjobb dala közé. 2008-ban az albumot újra kiadták és új számok is rákerültek. Összesen 7 kislemez jelent meg róla, amelyről több szám is (Umbrella, Take A Bow és Disturbia) első tudott lenni az USA-ban.
A nyár folyamán Rihanna elkezdett dolgozni a világhírű rapperel, Eminemmel, akivel megalkották első közös számukat, a "Love The Way You Lie"-t, amely listavezető lett a Billboard Hot 100-as listáján, valamint több más országban is, köztük Ausztráliában, Kanadában, Írországban, Új-Zélandon, Norvégiában és Svédországban is. A dal óriási világsiker lett. Ez volt Rihanna 7. olyan száma, aminek sikerült elérnie a Hot 100 number 1 pozícióját. 2010 augusztusában felavatták Rihanna viaszszobrát a Madame Tussauds-ban. Még ugyanebben a hónapban Kanye West felkérte Rihannát, hogy segítsen neki közreműködni az "All Of The Lights" című számban, amely az 5. szám West 5. stúdióalbumáról, a "My Beautiful Dark Twisted Fantasy"-ről. Egy, az MTV News-nak adott interjújában RiRi kijelentette, hogy szereti a dalt, amelyben még jó néhány művész közreműködött rajta kívül, köztük Alicia Keys, John Legend, Fergie és Elton John is. 2010. október 19-én Rihanna kiadott egy saját könyvet, és jelenleg is dolgozik Peter Berg filmjében, a "Battleship"-ben, ami 2012-re várható. 2010. október 20-án bejelentette, hogy megszakítja a kapcsolatot Marc Jordannal, addigi menedzserével, és átáll Jay-Z-hez, a Roc Nation Management-hez. Elkezdte egyéni vállalkozását, Rihanna Entertainment névvel, amiben megcsillogtathatja üzleti érzékét a zenében, a filmekben, illatokban, a divatban és a könyvek területén is. Rihanna kiadta 5. nagylemezét is, "Loud" címmel 2010. november 16-án. Az album 3.-ként debütált a Billboard 200-as listáján, 207000 eladott példánnyal már első hetén, ezzel az album Rihanna karrierjének 5. top 10-es albuma lett az államokban
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése